Konferencia a szakképzés jövőjéről
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló "Négy kistérség egy projekt" keretében a mai nap rendezték meg szakmai konferenciájukat azok a középiskolai tanárok, szakoktatók, akik részt vállalnak a projekt megvalósításában. A Marcali Művelődési Házban megrendezett találkozón a munkaerőpiac tervezésének európai gyakorlatát, a fiatal szakmunkások pályakövetésének gyakorlatát vitatták meg a részt vevők. A Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzési-szervezési Társulás intézményeit képviselő pedagógusok, ösztöndíjban részesített diákok a pályaválasztás, pályaorientáció, összehangolt képzési struktúra, a köznevelési törvény aktuális kérdéseiről is véleményt cseréltek. A TÁMOP-2.2.3-09/1-2009-0016 projekt szakmai igazgatója, Pécsi Oszkár tájékoztatást adott a projekt eddigi eredményeiről, a további feladatokról. A program lehetőséget adott arra is, hogy a jelenlévő oktatási szakemberek felvázolják a közoktatást, szakképzést alapvetően megváltoztató törvénytervezetek részleteit, várható intézményi hatásait.
Elbírálták a tanulói ösztöndíj pályázatokat ...
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló "Négy kistérség egy projekt" keretében meghirdetett tanulói ösztöndíj pályázatra Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád szakképző iskoláiból 174 pályázat érkezett a Szakképzési-szervezési Társulás mellett működő Tanácsadó Testülethez. A pályázat célja, hogy a szakképző intézményekben jól tanuló, hátrányos helyzetű diákokat havi rendszerességgel 10.000 Ft-tal támogassa annak érdekében, hogy sikeresen fejezzék be megkezdett tanulmányaikat. A Szakképzési-szervezési Társulásnak jelenleg 79 tanuló támogatására van lehetősége 6 hónapon keresztül márciustól, augusztusig. A TÁMOP-2.2.3-09/1-2009-0016 projekt keretében meghirdetett tanulói ösztöndíj támogatásra nem nyújthatott be pályázatot az a tanuló, akinek igazolatlan mulasztásai az adott tanévben meghaladták az 5 órát, valamint fegyelmi büntetésben részesült. A Tanácsadó Testület döntéséről a pályázókat írásban értesíti.
"Négy kistérség – egy projekt"
Soron következő, immár harmadik konferenciáját tartotta a Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás által életre hívott "Négy kistérség – egy projekt", TÁMOP-2.2.3-09/1-2009-0016 számú, Európai Unió által biztosított forrásból megvalósuló program. A résztvevőket a rendezvénynek otthont adó Marcali város polgármestere, Dr. Sütő László köszöntötte, valamint megtisztelte jelenlétével Karvalics Ottó országgyűlési képviselő, Barcs város polgármestere is. A bevezető gondolatok során kiemelésre került, hogy bár óhatatlanul versenyhelyzetben vannak a Térségi Integrált Szakképző Központok /röv.: TISZK/, mégis erősíteni kell a közös gondolkodást, és a folyamatos tapasztalatcserét, hiszen a folyamatosan változó társadalmi és szabályozási környezet, valamint a társadalmi igény is ezt indukálja.
Témaheti programok...
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban október 25-29. között az "Egészségnevelési és Környezetvédelmi témahéten" a diákok sok színes és érdekes program közül válogathattak. Előadásokat hallgathattak a vörös iszap által okozott környezeti katasztrófáról, hulladékkezelésről, madárvédelemről, vízvédelemről, a HPV vírus veszélyeiről. A diákok megismerkedhettek a Saubermacher Kft. hulladékkezelő telepének működésével, ellátogathattak a Ziehl-Abegg üzemébe. Részt vehettek egy kiránduláson a Duna Dráva Nemzeti Parkba, ahol a drávaszentesi bemutatóhelyen a nemzeti park működésével, állat- és növényvilágával ismerkedhettek meg. Az EPSZ szervezésében a " Négy kistérség egy projekt " keretében, a TÁMOP-2.2.3-09/1-2009-0016 jelű pályázat forrásaiból támogatott, a fiataloknak szóló foglalkozásokon, tanulók önismereti és empátia tréningeken vehettek részt, kortárs oktatóink pedig a dohányzás, alkohol és drogok veszélyeire hívták fel tanulóink figyelmét. A hetedik-nyolcadik órákban és a testnevelés keretein belül a diákok különböző sport programok közül válogathattak, mint például röplabda, kézilabda, foci és asztalitenisz. Az iskola tanárai pedig saját óráik tananyagába építették be az egészségnevelés, környezetvédelem és természetvédelem témakörét. Információ: Havranekné Balogh Andrea.
Pályaválasztási napok Szőcsényben ...
Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola és Szakiskola, először tart pályaválasztási napokat. A kétnapos program keretében közel 150 végzős nyolcadikosnak és hozzátartozóiknak tartanak bemutatókat az iskoláról és az ott tanulható szakmákról. A rendezvényen a jövendőbeli munkaadók is megjelentek bemutatóikkal. A szakiskola végzőseinek a Honvédség tartott bemutatót, toborzót. Megjelent és nagy érdeklődéssel kísért bemutatót, oktatást tartott a Husqvarna cég. Az alkalom lehetőséget teremtett a Szakképzés Szervezési Társulás képviselőinek (Marcali, Barcs, Kadarkút és Nagyatád) egy rövid megbeszélésére. Az ülésen Bereczk Balázs adott tájékoztatást a jelenlévő intézmény vezetőknek a folyamatban lévő pályázatról.