Tisztelettel köszöntjük honlapunkon!

A nagyatádi Ady Endre Gimnázium 1953-ban azzal a céllal létesült, hogy gimnáziumi érettségire készítse fel a nagyatádi, és a környező kistelepülésen élő fiatalokat. A gimnáziumi képzés egészségügyi szakközépiskolai képzéssel egészült ki 1973-tól, válaszolva arra a szakember-utánpótlást biztosító igényre, amit a 6oo ágyas nagyatádi kórház beindítása jelentett. Iskolánk tanulóinak tanulmányi versenyeken elért jó eredményei, és a főiskolai, egyetemi felvételiken bizonyított sikerei méltán emelték intézményünket a megye, olykor az ország legjobb intézményei közé.

Az intézmény közel ötven éves története során voltak olyan esztendők, melyek felvetették a "Hogyan tovább?" kérdését, miközben a válasz csak több éves késlekedéssel készült el. A térség középiskolái jól reagáltak a gimnáziumtól elvárt megváltozott képzési szerkezetre. (informatika tagozatok, nyelvi tagozatok, kéttannyelvű osztály, szakközépiskolai képzés profiljának szélesítése.)

Az Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola az elmúlt évek során szintén kialakította a szülők, tanulók, és a munkaerőpiac igényeinek megfelelő képzési szerkezetet. Ennek megfelelően az emelt szintű nyelvoktatás, az informatika, a gépész és a turizmus szakmacsoportos oktatás került be az új képzési szerkezetbe. Az iskola fél évszázados története arra kötelez bennünket, hogy nevelő és oktató munkánkban kiemelt figyelmet fordítsunk a lakóhely és a nemzet történetének, hagyományainak megismertetésére, a haza iránti szeretet felébresztésére, a különféle világnézetű emberek cselekvő együttélésének gyakorlására.

Mi elkötelezettek vagyunk céljaink megvalósítása érdekében. Sikernek a partnereink elégedettségét tartjuk. Elkötelezettségünk a közös értékek vállalásán alapszik, és az együttgondolkodásra, összehangolt tevékenységre épül. Számítunk partnereink együttműködésére, véleményük számunkra segítség, segítségük pedig számunkra már fél siker.

Az eredményességünk legfőbb garanciája az iskolánkban uralkodó jó légkör, a családias környezet, a jól képzett, igényes és önképzésre mindig kész szakembergárda, és a körünkben állandóan jelenlevő pedagógiai optimizmus. A megvalósítás további garanciáját a kisvárosunk mindennapjaiban tapasztalható segítőkészségben, és fenntartónk jó gazda szemléletében látjuk.